3.fejezet-Miért?

Az elkövetkező pár napban eljártunk apával dolgozni. Megismertük a banda többi tagját, hogy őszinte legyek mind az öten messze állnak a normálistól. Talán Liam az, akivel néha lehet fontos dolgokról is beszélni. Ő olyan köztük, mint egy apuka, csak fiatalabb kiadásban. Sokszor eszembe jut Elena mondata, hogy én ezt még nem érthetem. Mit nem érthetek? Négy év az négy év és kész! Nincs miről beszélni. Amúgy is, ha jól tudom most szakítottak a barátnőjével, és szegény Zayn eléggé a padlón van. Hiába próbálom vigasztalni nem hagyja magát. A testvéreim pedig győzködnek, hogy kerüljek közelebb hozzá, mert rossz látni, hogy szingli vagyok. Ebben az egészben az a poén, hogy ők is azok. Azt mondják, hogy ők így boldogok, de nem hiszek nekik. Talán kézbe kellene vennem az irányítást, hisz adott öt fiú. Este majd beszélgetek róluk egy picikét a nővéreimmel, és holnap majd a fiúkkal is.
-Avril!- kiabált nekem valaki- apukád keres!- futott oda hozzám Niall.
-Klassz! Hol van most?- kérdeztem.
-Az öltözőknél. Talán Zayn-el van valami gond- vont vállat és elment a másik irányba.
Közeledve a teremhez apu ideges hangja és Zayn nyafogása szűrődött ki. Akaratlanul is elnevettem magam. Kopogtam, majd be is nyitottam. A látvány ami elém tárult első pillanatban lesokkolt. Niall nem szólt, hogy ilyen kilátásban lesz részem. A szoba egyik felében Zayn állt egy szál boxerben és durván feleselt.
-Kérlek öltözz már fel!- könyörgött apu.
-Nem!- vágta be a durcit Zayn.
-Öhm, izé, hívtatok?- kérdeztem bátortalanul.
-Nem, miért ki mondta?- állt be elém apu, ezzel tökéletesen eltakarta Zaynt.
-Niall- vontam vállat- mi a gond?
-Nem hajlandó felvenni ezeket a ruhákat- bökött a kanapé felé, ahol egy kockás felső és farmer hevert.
-Csodálkozol? Ezek nem is néznek ki jól- szóltam rá.
-Látod! Én is ezt mondtam!- jött oda hozzám Zayn, a pír hirtelen elöntötte az arcomat, muszáj volt elfordulnom- ezek sokkal jobbak- bökött a szekrény felé, ahol egy hatalmas ruhakupac volt.
-Akkor fedd fel azokat- vontam vállat- nos kész.
Ezzel gyorsan ki is mentem a szobából, ki a friss levegőre és leültem  a legközelebbi padra. Ezt nem kellett volna látnom. Ez a kép belopta magát az elmém minden egyes szegletébe és másra sem tudtam gondolni, csak Zayn tökéletesen kidolgozott testére. Ezért esküszöm, hogy megölöm Niallt!  Feljelentem kiskorú egyén bántalmazásáért.
-Hé, csajszi! Mi a baj?- ült le mellém Ashley.
-Semmi, semmi- sóhajtottam.
-Hazudsz! Ismerlek, mint a tenyeremet- bökött vállba.
-Tényleg! Nem történt semmi! Vagyis. Zayn történt! Láttad te már boxerban?- kérdeztem idegesen.
-Nem, még nem. Miért?- meglepetten nézett rám.
-Mert én igen- érzetem, hogy újra elpirulok- hála Horannek.
-Azta! Na ez durva!- nevetett.
-Nincs benne semmi vicces! Tudod mit, ne is beszéljünk erről. Inkább haza megyek- felálltam és ott hagytam egyedül a nővéremet.